Százmillió euróra ugrott Szoboszlai Dominik, az angol bajnok Liverpool magyar futballistájának értéke.

Sport
Szeptember 3. és 6. között lesz idén a strandröplabda Pro Tour-Futures sorozat budapesti versenye.
Szoboszlai Dominiknak a Manchester City ellen lőtt gólját választották a legszebb februári találatnak a BBC Match of the Day című műsorának nézői.
A Ferencváros egygólos hátrányból várja a bolgár Ludogorec elleni csütörtök esti visszavágót a labdarúgó Európa-liga rájátszásában, amelynek tétje a nyolcaddöntőbe jutás.
A tervezettnél három nappal korábban, március 18-án rendezik a Ferencváros-Győr rangadót a női kézilabda NB I-ben.
A tavaly döntős Internazionale kétgólos hátrányt próbál ledolgozni a Bodö/Glimt ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájájában, a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc keddi visszavágóján.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
A Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei műkorcsolyázó páros női tagja szerint két tökéletes programot futottak partnerével a milánói téli olimpián, melyen negyedik helyen végeztek.
A téli edzőváltást követően még nem nyert mérkőzést a labdarúgó Fizz Ligában az Újpest, amely a harmadik helyen álló Debrecent fogadja a 22. forduló pénteki nyitómérkőzésén.
A világ második legnagyobb sörgyártója gyorsítja a költségcsökkentést, mivel a kereslet kulcspiacain gyengül, vezérigazgatója pedig távozik.














