Vizes vb - A 21. helyen zártak a magyarok a szinkronúszók technikai selejtezőjében
A
magyar válogatott a 21. helyen zárta a szinkronúszó csapatok technikai
programjának hétfői selejtezőjét a szingapúri vizes világbajnokságon.

A Barbócz Blanka, Bastianelli Angelika, Császik Nóra, Fehér Gréta, Janku Titanilla, Kovács Dorka, Márialigeti Réka, Taksonyi Blanka összeállítású együttes közel háromperces produkcióját Pandora Bhajare című elektronikus zenéjére adta elő jelentős hiba (basemark) nélkül, amire 217,8617 pontot kapott a bíróktól.
"Minden versenyen az az elsődleges célunk, hogy ne kapjunk basemark levonást, ez sikerült, ami miatt nagyon boldogok vagyunk és a művészi hatásra is magasabb pontszámmal értékeltek minket" - mondta a vegyes zónában Bastianelli Angelika.
Janku
Titanilla vasárnap ünnepelte 17. születésnapját, mint elmondta, számára
a legnagyobb ajándékot az jelenti, hogy a csapat tagja lehet.
"Boldog vagyok, hogy a második családommal ünnepelhettem a születésnapomat, és együtt megmutathattuk, mit is tudnak a magyarok" - fogalmazott a fiatal versenyző, aki hozzátette, már nagyon várja az akrobatikus kűrt, hiszen ez az a szám, amiben a legjobban megmutathatják személyiségüket, és egy nagyon vidám hangulatú gyakorlatról van szó.
A fináléba a legjobb 12 csapat jutott be.-forrás:MTI