Vívó-vb - Bronzérmes a tőröző Szemes Gergő
Szemes Gergő bronzérmet nyert szerdán férfi tőrben a tbiliszi vívó-világbajnokságon.
A 64-es főtáblán a szerb Veljko Cukot, a spanyol Carlos Llavadort, a cseh Alexander Choupenitchet, majd Dósa Dánielt győzte le az FTC 22 éves vívója, aki aztán az elődöntőben 15-11-re kikapott a hongkongi Ryan Csoj Csun Jintől. Az elején egyáltalán nem találta a ritmust a nagyon gyors ellenfelével szemben, aki idén megnyert az Ázsia-bajnokságot.
Az akciók többsége Csoj elképzelése szerint alakult, Szemes komoly hátrányba került, 1-8-ról, 2-9-ről kellett valahogy felkapaszkodnia.
Erre
nyílt is némi esélye, mert néhány szúrása pontos és jó ütemű volt, így
csökkent a különbség. Egészen odáig, hogy 8-10-re és 11-13-ra is alakult
az állás. Innentől viszont már csak a csapatban 2023-ban vb-bronzérmes,
a világranglistán 12. helyezett Csoj neve mellé került pont az
eredményjelzőre.
Dósa Dániel a negyeddöntő után nyilatkozva Szemes következő ellenfelét illetően azt mondta, szerinte nem igazán fekszik neki az ázsiai stílusa.
"Hát, ezt az eredmény is megerősíti" - mondta az eldöntője után Szemes, aki úgy érezte, az elején "belealudt" a mérkőzésbe.
"Nem kaptam el a fonalat, a végén meg, ami működött később, azt nem mertem folytatni. Alapvetően inkább lassabb vívónak mondanám magam, és nem tudtam gyorsan lereagálni ezt az asszót. Tudtam, hogy mit fog csinálni, mégis más kívülről várni az asszót, és más bent lenni, amikor tenni is kell valamit a sikerért."
Úgy
összegzett, hogy mozgalmasan alakult a napja, mindegyik asszója
különböző volt, s a Dósa ellenit érezte a legnehezebbnek fizikálisan és
mentálisan is. Azzal magyarázta ezt, hogy nehéz olyannal küzdeni, akivel
napi szinten vív.
Elárulta, hogy nem az elődöntője előtt volt a legstresszesebb, hanem a nyolcaddöntőben, amikor Dósa már továbbjutott, és tudta, hogy ha neki is sikerül, lesz magyar dobogós.
"Összességében jó volt, de azért van némi csalódottság bennem" - foglalta össze az érzéseit.
Férfi tőr egyéniben ezt megelőzően 1973-ban volt legutóbb magyar érmes világbajnokságon, akkor Kamuti Jenő végzett a harmadik helyen Göteborgban. Szemes a magyar küldöttség első érmét szerezte a georgiai vb-n.-forrás:MTI