Újabb ítélet a dízelbotrányban: kárpótlást fizethet a Mercedes-Benz egy ügyfélnek

2023.03.21

A csaló szoftverekkel felszerelt autók tulajdonosait kártérítés illeti meg az Európai Törvényszék döntése értelmében.

A luxemburgi bíróságon egy Mercedes-tulajdonos indított pert az úgynevezett dízelbotrány kirobbanása után. 2015-ben az amerikai hatóságok vizsgálatai után derült ki az, hogy a Volkswagen egyes járművei tesztelési körülmények között alacsonyabb kibocsájtás produkáltak. Ezután több nagy gyártóról kiderült, hogy hasonló módszerekkel érnek el jó környezetvédelmi besorolást.

A felperes szerint az autójába épített illegális szerkezet miatt kártérítés jár neki. Ezzel az Európai Törvényszék bírái is egyetértettek. A Mercedes Benz szerint a döntés azt jelenti, hogy kizárólag az autó tulajdonosát kell kártalanítani abban az esetben, ha törvénytelen szerkezetet találnak az autóban. A cég azonban vitatja azt, hogy ez lenne a tényállás.

Bár a döntés most egyetlen esetre vonatkozik, később azonban több fogyasztó számára is precedents jelenthet. Az ítélet végrehajtásáról az a német bíróság dönthet, amely az Európai Törvényszék elé utalta az ügyet.