Trump tovább vádaskodik

2020.11.16

Donald Trump leírta, hogy ellenfele, Joe Biden nyerte az amerikai elnökválasztást. A kontextus persze nem mindegy, az Egyesült Államok hivatalban lévő elnöke újra elismételte, hogy demokrata ellenfele azért győzött, mert csalás történt.

- Ő nyert, mert több helyen nem engedték oda a megfigyelőket az urnákhoz. Volt, ahol a szavazatokat egy szélsőbaloldali magáncég számlálta - írta többek közt Trump a Twitteren, majd egy későbbi üzenetben újra kinyilvánította, hogy nem hajlandó elfogadni vereségét.

A bejegyzéseket Biden semmilyen módon nem kommentálta. Korábban választási tisztviselők sokadszor is megismételték, hogy a mostani a valaha volt egyik legkorrektebb szavazás volt az Egyesült Államok történetében.

Ellenfelénél Biden több mint ötmillióval több szavazatot kapott, de ennél fontosabb, hogy a demokraták bőven többet szereztek a 270 elektori szavazatnál, ami ahhoz szükséges, hogy az elektori kollégium Bident hivatalosan elnökké választhassa.

Trump hívei közül sokan továbbra sem fogadják el a vereséget. Washingtonban vasárnap az elnök mellett és ellene is tüntettek. A Trump mellett demonstrálókhoz rohamsisakot és golyóálló mellényt viselő szélsőjobboldali csoportok is csatlakoztak. A megmozdulások többnyire békésen zajlottak, néhány helyen azonban összetűzésekre került sor.