Trump illegális levélszavazatokról beszélt, Biden a szavazás szentségéről

2020.11.06

Mindkét elnökjelölt beszélt helyi idő szerint csütörtök este - míg Donald Trump elnök azt emlegette, hogy a demokraták választási csalást követnek el, addig Joe Biden demokrata elnökjelölt nyugalomra intett.

Donald Trump beszédet mond a Fehér Házban november 5-én   -   Szerzői jogok  AP/Evan Vucci
Donald Trump beszédet mond a Fehér Házban november 5-én - Szerzői jogok AP/Evan Vucci

Míg csütörtök este még öt amerikai tagállamban tartott a szavazatok számlálása, Joe Biden, a demokrata párt elnökjelöltje mindenkit nyugalomra intett beszédében, és arra emlékeztetett, hogy ki kell várni a szavazás végét.

"Amerikában a szavazás szent" - mondta. "A nemzetünkhöz tartozók így fejezik ki akaratukat. Márpedig csakis és kizárólag a szavazók akarata az, ami megválasztja az Egyesült Államok elnökét. Szóval minden egyes voksot meg kell számolni. Ezt kell kivárnunk most. És ennek így kell lennie."

A demokrata elnökjelölt ezzel valószínűleg ellenfele, Donald Trump kommentárjaira reagált, aki a nap folyamán több Twitter-bejegyzést is közzétett, mondván: állítsák meg a szavazást és a csalást. Tweetjei közül kettőt a Twitter "félrevezetőként" jelölt meg.