Több mint ötven, az NFI támogatásával készült filmet mutattak be 2024-ben
Tavaly több mint ötven, a Nemzeti Filmintézet (NFI) gyártási támogatásával készült filmet mutattak be: tizenhármat a hazai mozikban, több mint negyvenet pedig a televízióban láthatott a közönség.
A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, a tavalyi év során debütált alkotásokat összesen több mint 575 ezren látták a mozikban – olvasható az NFI által hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Mint írják, a támogatott filmek közül a legnagyobb sikert a Hogyan tudnék élni nélküled? című film aratta, amely az elmúlt 25 év legnézettebb zenés vígjátéka lett. A filmalkotást 2024. december 31-ig több mint 276 ezren, január 5-ig több mint 354 ezren látták.
Az összegzés szerint az NFI által támogatott, mozikban bemutatott 13 alkotás összesen mintegy 1,3 milliárd forint bevételt termelt a mozijegyeladásokból. A filmintézet támogatásával készült, a televízióban bemutatott filmek és sorozatok száma 2024-ben meghaladta a negyvenet.
Idén is több alkotás készül a Nemzeti Filmintézet támogatásával: a döntőbizottságok 2024-ben mintegy 300 pályázatot bíráltak el és 60 filmterv kapott gyártási támogatást - hangsúlyozzák a közleményben.
Az NFI támogatásával készült filmalkotásokból készült showreel a https://youtu.be/hdN3FacaHN0 linken érhető el - áll az összegzésben.-forrás:MTI