Tiltott állami támogatást adott Róma az Alitaliának az Európai Bizottság szerint

2021.09.10

900 millió eurót kell visszaszereznie az olasz államnak az Alitaliától egy friss európai uniós döntés értelmében. Az Európai Bizottság szerint Olaszország tiltott állami támogatást nyújtott a nemzeti légitársaságának, amely nemrég jelentette be, hogy gazdasági nehézségei miatt leállítja a jegyértékesítést, október közepe után már egyetlen járatára sem lehet jegyet venni.

A Bizottság részéről a versenyjogi biztos, Margarethe Vestager beszélt az ügyről. Elmondása szerint a részletes vizsgálat megállapította, hogy az olasz állam által az Alitaliának folyósított kölcsönök miatt a légitársaság tisztességtelen előnyre tett szert versenytársaival szemben.

Az Alitalia tevékenységét egy új cég, az Italia Trasporto Aereo, azaz ITA veszi át. A Bizottság szerint a vállalat nem tekinthető gazdasági értelemben a nemzeti légitársaság utódjának, és eddigi tőkebevonásában nem szerepelt tiltott állami támogatás.