Szigorúbb ellenőrzéseket sürget a DK EP-képviselője

2020.03.12

Növelné az Európai Járványügyi Hatóság jogköreit és szigorítaná az ellenőrzéseket a határokon a DK EP-képviselője, Rónai Sándor.

A politikus Brüsszelben nyilatkozott, azt mondta, a belga fővárosban nyugalom van.

"Azt látom, hogy nagyon nagy az elővigyázatosság, szerencsére pánikot, pániknak a jeleit nem látom. Tehát be lehet vásárolni a boltokban, lehet maszkokat kapni, gyógyszereket kapni a gyógyszertárakban" - mondta az ellenzéki politikus.

Megkérdeztük tőle, hogy mekkora a nyomás az Európai Unión a határok esetleges lezárásáért.

Rónai azt válaszolta, szerinte megengedhetetlen, hogy az Olaszországból nemrég hazatért emberek szabadon utazzanak Európában belül. Az uniós szerveknek pedig jogosultságot kell adni arra, hogy szükség esetén korlátozzák a légiforgalmat.

"Például a légiforgalom irányítása és koordinálása az elmúlt hetekben kizárólag a légitársaságok hatáskörébe tartozott. Én azt mondtam, hogy az Európai Járványügyi Hatóság ebbe kapjon beleszólást, komolyabb beleszólást annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudjuk felvenni a küzdelmet a koronavírussal szemben. Szerintem megengedhetetlen, hogy miközben Olaszországot már lezárták, az Olaszországból hazaérkező emberek még az elmúlt napokban is simán közlekedhettek Európa országain belül, például Magyarországra is érkezett több repülőgép Nápolyból."

"Azt, hogy mikor zárják le az Európai Unió határait, erről nincs információm, nem is tudok ilyenről. Az biztos, hogy a határőrizetet komolyabban kell venni és szigorúbban kell ellenőrizni a határra beérkezőket, hiszen nem tudhatjuk, mivel nagyon hosszú a lappangási idő, hogy ki az, aki beteg és ki az, aki egészséges" - mondta az EP-képviselő Brüsszelben.