Sikeresen leszállt a Holdra kedden a Csang'o-5 kínai űrszonda
Sikeresen leszállt a Holdra a kínai Chang'o-5 űrszonda kedden azzal a küldetéssel, hogy kőzetmintát hozzon vissza a Földre.
A 8,2 kilogramm súlyú Csang'o-5 az eddigi legnagyobb kínai űrszonda, amit november 23-án indítottak útnak.
Chang'o holdistennő az ókori kínai mitológiában. Róla nevezték el a Hold feltérképezését célzó kínai űrprogramot.
A leszállóegység két napon át fog fúrni, a Viharok Óceánja nevű lávamezőn, hogy 2 kilogrammnyi kőzetmintát gyűjtsön. A törmeléket ezután egy kapszulába helyezik a földi utazáshoz. Ha ez sikerül, akkor az 1970-es szovjet szonda óta először kaphatnak tudósok kőzetmintát a Holdról, azért, hogy az égitest eredetét és kialakulását vizsgálhassák.
A Chang'o-5 Kína harmadik sikeres Holdra szállása. Elődje, a Chang'o-4 volt az első szonda, amely a Hold kevéssé feltárt túlsó partján landolt.
Oroszország és az Egyesült Államok mellett Kína a harmadik ország, amely arra készül, hogy a közeljövőben embert küldjön a Holdra.