Sérti az uniós jogot a lex CEU

2020.10.06

Csak a Soros György által létrehozott Közép-Európai Egyetemet (CEU) érintette a felsőoktatási törvény 2017-es módosítása. Annak értelmében Magyarországon csak úgy működhet külföldi oktatási intézmény, ha saját hazájában is végez tényleges oktatási tevékenységet, és az együttműködést nemzetközi szerződés rögzíti.

A CEU budapesti épülete   -   Szerzői jogok  Koszticsák Szilárd/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
A CEU budapesti épülete - Szerzői jogok Koszticsák Szilárd/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Juliane Kokott, az Európai Bíróság főtanácsnoka márciusban közölte, hogy Magyarországnak egyenlő bánásmódot kell biztosítania a külföldi és belföldi felsőoktatási intézmények számára. Az Európai Bizottság az ügyben kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormány ellen. Az 2018-ban lépett az utolsó szakaszba, keresetet indítottak az uniós bíróságon. A főtanácsnok azt javasolta a bíróságnak, hogy adjon helyt ennek a keresetnek.

Az Európai Bíróság az alábbi területeken állapított meg jogsértést:

- a Lex CEU sérti a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) keretében kötött, a Szolgáltatások Kereskedelméről szóló Általános Egyezményt,

- sérti a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságának az elveit, valamint a belső piaci szolgáltatásokról szóló uniós irányelvet,

- a kifogásolt rendelkezések a tudományos élet szabadságára, az oktatási intézmény alapításához való jogra, továbbá a vállalkozás szabadságára vonatkozó EU-s rendelkezésekkel is ellentétesek.

A döntés értelmében a vitatott részeket a magyar parlamentnek hatályon kívül kell helyeznie. Közben a bizonytalan helyzet miatt a Közép-Európai Egyetem Bécsbe helyezte át a székhelyét, és ott kezdte meg hétszáz hallgatóval ezt a tanévet.