Sanghaji tenisztorna - Marozsán szeretné kiélvezni a Wawrinka elleni győzelmet

2025.10.02

Marozsán Fábián számított rá, hogy hullámvölgybe kerülhet, de ebből szerencséjére gyorsan ki tudott lábalni, és legyőzte a svájciak legendáját, Stan Wawrinkát a sanghaji keménypályás tenisztorna első fordulójában.

"Tudtam, hogy az első játszmában mutatott teniszemet nehéz lesz végig fenntartani, és jött is egy kisebb hullámvölgy. Wawrinka elhúzott 4:1-re, de sikerült gyorsan átesnem a holtponton, visszaküzdöttem magam a szettbe. Így persze fájó volt, hogy nem tudtam kettőben lezárni, de mindvégig arra gondoltam, hogy a végén én fogom jobban bírni. Ugyanakkor láttam Wawrinkán, hogy egyfolytában figyel engem, nagyon rutinos játékos, ezért utólag visszagondolva nagyon jó érzés, hogy a végén én voltam az erősebb, és legyőztem egy legendát" - idézte csapata közleménye a világranglistán 52. magyar játékost.

Megjegyezte, jó emlékei vannak Sanghajból, viszont ezúttal nem sok ideje volt arra, hogy szokja a körülményeket, ugyanis néhány napja érkezett csak meg Pekingből, ahol a korábbi világelső Jannik Sinnerrel szemben búcsúzott a negyeddöntőben.

A svájci játékos felett aratott háromjátszmás győzelemmel kapcsolatban Marozsán hozzátette, a centerpályán saját csapatán kívül szinte mindenki ellene drukkolt, ezért is ilyen értékes siker ez, amit kicsit szeretne kiélvezni, mielőtt a következő összecsapásra gondol.

Marozsán a 64 között a világranglistán ötödik Taylor Fritz ellen játszik, eddigi egyetlen párbajukat, tavaly az Australian Openen az amerikai nyerte négy szettben. A mérkőzést pénteken vagy szombaton rendezik.-forrás:MTI