Rekordveszteség a Ryanairnél, de már látszanak a kilábalás jelei

2021.05.18

Rekordméretű veszteséggel zárta a 2020-as pénzügyi évet a Ryanair, de a várakozásaik szerint idén már nullszaldó körüli eredményt érhet el.

Európa legnagyobb diszkont-légitársasága a 2019-es egymilliárd eurós adózás utáni nyereség után egy évvel később (a 2021. március 31-ig tartó pénzügyi évben) 815 millió eurós veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Az elemzők egyébként ennél is rosszabb eredményre, 834 millió eurós veszteségre számítottak, ahogy ezt a cég vezérigazgatója, Michael O'Leary is kihangsúlyozta:

"Ez jobb, mint amire számítottunk, de még így is elég traumatizáló egy olyan légitársaság számára, amely a 35 éves történetén keresztül stabilan nyereséges volt" - fogalmazott a cégvezető.

A világjárvány miatt 81 százalékkal csökkent a Ryanair utasforgalma, 27,5 millió embert szállított egy év alatt, míg a 2019-es pénzügyi évben 149 milliót.

Javul a helyzet, de sok még a bizonytalanság

A vállalatnál most úgy számolnak, hogy a 2021-es naptári évben 80-10 millió utasuk lehet. Az elmúlt öt hétben háromszorosára, félmillióról másfél millióra nőtt a heti foglalásszám, elsősorban azért, mert az Egyesült Királyságban elkezdtek enyhíteni az utazási korlátozásokon.

A cég ezer munkahelyet szüntetett meg és a kapacitását 80 százalékkal csökkentette, hogy megpróbálja ellensúlyozni a koronavírus-járvány miatt kialakult válságot. A piacon még mindig sok a bizonytalanság, a különböző országok eltérő módon szabályozzák a nemzetközi utazásokat, de rengetegen várnak arra, hogy újra utazhassanak.