Pekingi tenisztorna - Marozsán kikapott Sinnertől a negyeddöntőben

2025.09.29

Marozsán Fábián két szettben kikapott hétfőn Jannik Sinnertől, így a negyeddöntőben fejezte be a szereplését a 4,01 millió dollár (1,32 milliárd forint) összdíjazású pekingi keménypályás tenisztornán.

A világranglistán 57. magyar játékos a nála tíz hellyel előrébb rangsorolt Benjamin Bonzi után egy másik francia ellenfelet, Alexandre Mullert (38.) búcsúztatott, így jutott el a legjobb nyolcig, ahol a négyszeres Grand Slam-győztes Jannik Sinner várt rá. A volt világelső, az ATP rangsorában most második olasz teniszező elleni mérkőzésről Marozsán előzetesen annyit mondott, hogy élvezni szeretné a meccset, felmenni a pályára és elengedni a kezét.

"Játszottam már Sinner ellen egy alkalommal, tavaly Halléban, akkor nyertem egy szettet. Szeretném megnehezíteni a dolgát, de a legfontosabb, hogy jól és felszabadultan teniszezzek ellene" - fogalmazott.

A magyar bajnok kezdte adogatással az összecsapást a centerpályán, hozta is az első játékot, a folytatás azonban már kevésbé sikerült. A második szervagémjét a magabiztosan és az alapvonalról rendkívül agresszíven játszó Sinner elvette, majd hamarosan dupla brékelőnybe került. Innen már nem volt visszaút a magyar játékos számára, mindössze 27 perc alatt szetthátrányba került.

A második játszma jóval szorosabb küzdelmet hozott, bár Marozsán sokáig ebben sem jutott el bréklabdáig. Az első nyolc játékban az adogató nyert, a nyolcadikban Marozsán egy-két parádés ütéssel 0:40-ről fordított és egyenlített.

A következő gém is nagyon izgalmasan alakult, de ekkor a magyar teniszező jutott bréklabdákhoz, s a másodikat értékesítve kedvező pozícióba került a folytatást illetően. Nem sikerült azonban kiszerválnia a szettet, sőt, semmire bukta el az adogatását, Sinner pedig hozta a sajátját, így néhány perc alatt nagyot fordult a kocka: Marozsánnak már a meccsben maradásért kellett szerválnia. Ismét nem járt sikerrel, így bár nagyot küzdött, s volt néhány remek megoldása, nem jött össze sem a szettnyerés, sem a nagyobb bravúr.

Sinner az 1 óra 20 perc alatt kiharcolt győzelem után a harmadik helyen kiemelt ausztrál Alex de Minaurral találkozik az elődöntőben.

Eredmény, negyeddöntő:

Jannik Sinner (olasz, 1.)-Marozsán Fábián 6:1, 7:5 - forrás:MTI