Egyre romlik a járványhelyzet Európában

2021.10.21

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az elmúlt egy hétben Európa az egyetlen régió, ahol nőtt az új koronavírusos esetek száma, mégpedig hét százalékkal. Közép-Európában - az alacsony átoltottság miatt - még rosszabb a járványhelyzet.

A lengyel egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, a koronavírusos megbetegedések robbanásszerű növekedésével kell számolni az országban, ami drasztikus lépésekre kényszerítheti a kormányt. Május óta először regisztráltak napi több mint ötezer új fertőzést Lengyelországban.

A brit egészségügyi miniszter azt sürgeti, mindenki adassa be a védőoltás harmadik dózisát, mert a téli időszakban a napi új fertőzések száma elérheti a 100 ezret.

Sajid Javid úgy fogalmazott, "nem tehet önelégültté minket az oltási programunk sikere (eddig 95 millió brit vette fel a vakcina első két dózisát, 4 millióan már a harmadikat is), a COVID-19 továbbra is komoly fenyegetést jelent. A járvány nem múlt el, és egyre szorosabb a verseny a vírus és az oltási kampányunk között. Még vezetünk, de előnyünk csökken. Ezért erőfeszítéseinket folytatnunk kell, a tél előtt semmiképpen sem lazíthatunk."

Csehország szigorít

A brit kormány nem tervez korlátozásokat, Csehországban viszont hétfőtől ismét kötelező lesz a FFP2-es kategóriájú védőmaszkok viselése minden zárt helyen, beleértve a munkahelyeket is. Novembertől pedig csak azok mehetnek étterembe és bárba, akik be vannak oltva, vagy bizonyítani tudják, hogy már túlestek a betegségen, és van ellenanyaguk. Csehországban most a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben kell csak maszkot hordani.

Szintén novembertől megszűnik az ingyenes tesztelési lehetőség. Eddig minden cseh állampolgár havonta 4 antigén-tesztet és két PCR-tesztet végeztethetett el ingyenesen. Tíz nap múlva már csak a 18 éven aluliak, a beoltott személyek, illetve azok lesznek jogosultak, akik valamely ok miatt nem oltathatják be magukat.

Csehországban szerdán 3276 új esetet regisztráltak, ami több mint a duplája az egy héttel ezelőtti adatnak. Legutóbb április 20-án volt ilyen magas a napi új fertőzések száma.