Orvosok bírálják a korai nyitást

2021.04.09

Orvosok és egészségügyi szakértők is bírálják a kormányt, amiért lazított a koronavírus-járvány terjedésének fékezésére bevezetett korlátozásokon. A március 8-a óta zárva tartó üzletek szerdától ismét kinyithattak, miután kedden Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy két és félmillió ember megkapta a koronavírus elleni oltás legalább első adagját.

Komáromi Zoltán, háziorvos szerint "ez a 2,5 milliós szám számunkra teljesen meglepő, ugyanis semmiféle járványügyi tankönyv vagy szabály nem tartalmazza azt, hogy egy népesség 25 százalékának beoltása, az bármilyen járványügyi következménnyel járna."

A Magyar Orvosi Kamara és egészségügyi szakértők szerint is a járványügyi adatokhoz, a kórházak leterheltségének szintjéhez, a géppel lélegeztetettek és az elhunytak számához kellett volna igazítani a lazítást, mert a korai nyitás veszélyes lehet.

Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő úgy véli "a mostani nyitás nem feltétlenül a negyedik hullámhoz, hanem még a harmadik hullám elhúzásához vezet. Vagy még inkább a harmadik hullám kicsúcsosítását, megnövelését jelenti."

A részleges nyitással együtt egy újabb korlátozást is bevezettek: az üzletekben szabályozták az egyszerre bent tartózkodó vásárlók számát.