Ökölvívás Magyarország-Tóth Zsuzsanna lett az AIBA versenybizottságának az alelnöke
Tóth Zsuzsannát választották alelnöknek a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) versenybizottságában.
Az
AIBA szerdai hírlevele felidézte: a sportdiplomata 2014 és 2020 között a
magyar szövetség nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója volt,
tavaly óta pedig a főtitkári feladatokat látja el.
Az AIBA
versenybizottságának célja a többi között, hogy vizsgálja a szövetség
által rendezett viadalokat, és ellenőrizze, hogy azok megfelelnek-e az
előírásoknak és követelményeknek. Ugyancsak a testület feladata, hogy
javaslatot tegyen új technikai és versenyszabályokra, illetve fejlessze a
már meglévőket.