Nagy lépést tettünk előre a gazdaság és a környezetvédelem jövőjét jelentő zöld energia felé
A magyar gazdaság
és környezetvédelem jövője egyaránt a zöld energiában van, és nagy
lépést sikerült tenni előre annak céljából, hogy az erre vonatkozó
célkitűzések széles körű nemzetközi együttműködés keretében
teljesíthetők legyenek - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és
külügyminiszter kedden Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az úgynevezett zöld energiafolyosó irányító bizottságának ülését követően arról számolt be, hogy a magyar gazdasági növekedés fenntartása az utóbbi évek válságai közepette csakis a folyamatos beruházási rekordoknak volt köszönhető, az újabb gyárépítések nyomán viszont az energiafelhasználás is növekedni fog.
"Magyarországon továbbra is a felelősségteljes növekedés mellett tesszük le a voksunkat, úgy kívánjuk növelni a gazdasági teljesítményünket, hogy közben csökkentjük a károsanyagok kibocsátását" - húzta alá.
Rámutatott, hogy ezen célkitűzés tartásához zöld energiára van szükség, ezért a villamos energia a következő években még fontosabbá válik majd hazánkban a közlekedés, az ipar, illetve a fűtési-hűtési technológiák terén is. Szijjártó Péter az azeri, a georgiai, és a román energiaügyi miniszterekkel, valamint a bolgár energiaügyi miniszterhelyettessel közös sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy Magyarország 2030-ig gyakorlatilag 50 százalékkal több villamos energiát fog fogyasztani, amit karbonsemlegesen terveznek előállítani, ezért is bővítik a nukleáris és a napenergia-kapacitásokat.
"Ugyanakkor
fontos, hogy a Magyarországra importált villamos energia is
karbonsemleges, tehát zöld forrásból származzon. Ezt a célkitűzésünket
fogja segíteni a zöld energiafolyosó kiépítése" - húzta alá.
"Azerbajdzsánnal, Georgiával, Romániával, Bulgáriával arra
szövetkeztünk, hogy nagy mennyiségű zöld energiát importáljunk Európába"
- tette hozzá.
Elmondta, hogy Azerbajdzsán és Georgia óriási
beruházásokat hajt végre a víz- és szélenergia terén, Közép-Európa pedig
saját infrastruktúrája fejlesztésébe kezdett, hogy a hálózat alkalmassá
váljon minél nagyobb mennyiségű zöld energia importjára a
Dél-Kaukázusból, hogy azt a térségbeli államok részben felhasználhassák,
részben továbbszállíthassák nyugatra.
Kiemelte, hogy a
projekthez össze kell kötni Georgiát Romániával, és ha ez sikerül, akkor
ez lesz a világ leghosszabb, több mint 1100 kilométeres vízalatti
vezetéke.
A miniszter közölte, ha minden jól megy, akkor a következő évtized elején már megkezdődhet a szállítás ezen az útvonalon. Bejelentette,
hogy a felek szándéknyilatkozatot írtak alá a zöld energia terén
megvalósuló együttműködésről, amelynek értelmében a közös platformon
keresztül koordinálni fogják zöldenergia-stratégiáikat, fejlesztéseiket,
és közös munkára kerül sor az innováció területén is.
"A mai
napon döntöttünk arról, hogy a résztvevő országok
villamosenergia-vállalatai létrehoznak egy közös vállalatot, amelynek
feladata lesz végig vinni a technikai-technológiai megvalósítást.
Döntöttünk a közös megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséről, amelyre
tendert is kiírtunk, és amelyről a döntés, hogy ki készítheti el,
december elején meg is fog születni" - sorolta.
"Emellett közösen
lépünk annak érdekében, hogy megfelelő pénzügyi források álljanak
rendelkezésre a beruházáshoz, ezért az Európai Bizottság is
képviseltette magát a mai ülésünkön" - fűzte hozzá. "A magyar
gazdaság és a magyar környezetvédelem jövője a zöld energiában van, ma
pedig nagy lépést tettünk előre, hogy széles körű nemzetközi
együttműködés keretében ezen célkitűzésünket teljesíteni tudjuk" -
összegzett.
Szijjártó Péter újságírói kérdésre válaszolva
kifejtette, hogy Magyarország nem politikai, hanem fizikai szempontból
tekint a diverzifikációra, így a kormány számára ez nem egy meglévő,
megbízható szállító lecserelését jelenti, hanem minél több új
energiaforrás bevonását.
"Mi egyetlenegy energiaforrástól sem
szeretnénk megszabadulni, amelyek most biztosítják az energiabiztonságát
Magyarországnak. Ugyanakkor szeretnénk újabb, lehetőleg karbonsemleges
forrásokat bevonni, és ezért fontos számunkra ez a közös hatalmas
beruházás" - szögezte le, aláhúzva, hogy ellen fognak állni minden
nyomásgyakorlásnak.
Kijelentette, hogy ez a projekt is jól
demonstrálja, hogy az energia vásárlása "nem politikai kérdés, nem álom
kérdése, nem is vágyakozás kérdése, hanem a fizikai realitás kérdése".
"Energiát
onnan lehet vásárolni, ahonnan jön vezeték, és ha nincs, akkor meg kell
építeni. Lehetőleg úgy, hogy a végén legyen energiaforrás. Ha ez a
kettő nincs, akkor az álmok birodalmában vagyunk" - mondta.
A beruházás európai uniós finanszírozásával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy európai ügyről van szó, ezért támogatásra is szükség van az infrastruktúra fejlesztéséhez.-forrás:MTI