Muszlimellenes zavargások törtek ki Angliában, a miniszterelnök kemény büntetést ígér

2024.08.05

Zavargásokba torkolltak bevándorlásellenes tüntetések Anglia több településén, volt, ahol a rendőrség összecsapott a tüntetőkkel. Rotherhamben és Lancasterben antirasszista ellentüntetők is utcára vonultak, a két szemben álló csoportot a rendőröknek sikerült különválasztaniuk.

Keir Starmer, brit miniszterelnök

Keir Starmer brit miniszterelnök megígérte, kormánya mindent megtesz azért, hogy a zavargókat bíróság elé állítsák, illetve úgy fogalmazott, hogy mindazok, akik részt vettek a zavargásokban, meg fogják bánni, hogy csatlakoztak a rendbontókhoz.

Semmi nem indokolja ezt a fellépést, az ilyen jellegű erőszakot minden józan gondolkodású embernek el kell ítélnie. Nem riadok vissza attól, hogy ezt az egészet a nevén, azaz szélsőjobboldali gengszterek erőszakos akciójának nevezzem-Keir Starmer, brit miniszterelnök

A tüntetéseket és rendbontásokat a Southportban halálra késelt három lány esete váltotta ki. Az a téves információ terjedt el, hogy a feltételezett támadó bevándorló és szélsőséges iszlamista, a rendőrség viszont azt közölte, hogy brit.