Mit tesz Európa a turizmus életben tartásáért?
Kemény éve van az idegenforgalomnak, Vajon lehetséges, hogy a nehézségek ellenére a világjárvány lehetőséget teremt a szektornak az átalakulásra? Mit tesz az EU a szektor kis és nagy cégeinek megsegítéséért? Ezeket a kérdéseket járja körül a Business Planet.
Egy lyoni vállalkozáshoz látogattunk el, amely az új helyzethez próbálja idomítani a működését. Anne Prost húsz éven keresztül vezetett turistacsoportokat Lyon óvárosába és a gasztronómia helyi fellegváraiba. Anne vállalkozása a céges piacra koncentrált a járvány előtt, és virágzott. Ma a túlélés a cél, és Anne azt is bevallja, hogy nehéz döntéseket kellett hoznia.
- Sajnos meg kellett válnom a gyakornokaimtól, azután meg kellett nyugtatnom az ügyfeleimet, akik előre kifizették a szolgáltatást, hogy vissza fogom fizetni a díjat, vagy félreteszek annyi pénzt, amiből tudom teljesíteni a szerződést később - mondja Prost. - Fel kellett hívjam az ügyfeleimet, hogy még mindig megvagyunk, és ha véget ér ez az egész, akkor még jobb programokkal várom őket.
- Megnyugtattam az embereket, elmagyaráztam, hogy szabad térben nincsenek veszélyben - válaszolta Prost arra a kérdésre, hogy mit tett azért, hogy alkalmazkodjon az új helyzethez. - Olyan helyekre viszem őket, ahol nincsenek sokan, kisebb csoportokat szervezek. Egész csapat idegenvezetővel dolgozom, alkalmazkodunk és megnyugtatjuk az embereket.

A turizmus az Európai Unió GDP-jének 10 százalékát adja, a járvány óriási károkat okoz az ágazatnak. Februártól júniusig a szolgáltatások 75 százaléka megszűnt. Az Európai Bizottság enyhítette az állami támogatásra vonatkozó szabályokat, és a saját alapjain keresztül forrásokat is elkülönített a vállalkozások számára.
Hosszú távon az a terv, hogy a 750 milliárd eurós uniós segélycsomag egy részét a turizmus fenntarthatóvá tételére költik.
Az utazási cégek üdvözölték a Bizottságnak azt a lépését, hogy közös kritériumrendszert állított fel, hogy milyen esetben vezessenek be a tagállamok beutazási korlátozásokat.
- Ha azt akarjuk, hogy az emberek újra elkezdjenek utazni, az európai országoknak egyeztetniük kell arról, mikor vezetnek be utazási korlátozásokat, milyen közös kritériumrendszer alapján minősítenek egyes területeket kockázatosnak. közös tesztelési protokollokat kell kidolgozni. Ezt javasolja az Európai Bizottság, és mi is határozottan támogatjuk - mondta az EU Travel Tech ágazati szervezet főtitkára, Emmanuel Mounier.
- Ezután a válság után az emberek többet akarnak majd tudni akkor, amikor kiválasztják az úticélt -folytatta Mounier. - Nem csak azt, hogy hova, mikor mehetnek a legolcsóbban, de az is érdekli majd őket, melyik a fenntarthatóbb opció. Az utazásszervezőknek ezért átláthatóbban kell majd működniük, és a digitalizációnak óriási szerepe lesz ebben - egyszerűbbé és olcsóbbá, ugyanakkor tisztábbá és biztonságosabbá téve az utazást.