Mit kell tennie Várhelyinek ahhoz, hogy megszavazzák?

2019.11.18

Míg továbbra is kérdéses, hogy lesz-e egyáltalán brit biztos, addig az eddig megnevezett biztosjelöltek közül egyedül a magyar bizonytalan továbbra is. Várhelyi Olivér volt a három pótjelölt közül az egyetlen, akit nem engedett át a neki szánt portfólióért "felelős" szakbizottság a múlt héten.

Várhelyinek írásbeli kérdésekre kell válaszolnia hétfő délig. A kérdéseket a Politico szerezte meg, és hozta nyilvánosságra, magyarul az EUrologus írta meg, több olyan szerepel köztük, melyre már korábban válaszolt vagy írásban, vagy a meghallgatáson a magyar biztosjelölt.

Többek közt azt kérdezték meg tőle, hogy kötelezik-e őt Orbán Viktor a Türk Tanácsban mondott szavai (melyben felajánlotta a bővítéséért és szomszédságpolitikáért felelős biztos szolgálatait Azerbajdzsánnak és Törökországnak - a szerk.) Válaszolni fog arra a kérdésre is, hogy kell-e csökkenteni Törökországnak járó támogatásokat.

Rákérdeztek a Magyarországon menedékjogot kapó volt macedón miniszterelnök Nikola Gruevszki ügyére is: hogy értékelné, ha egy uniós tagállam menedékjogot biztosít egy másik ország jogerősen elítélt miniszterelnökének, szól az egyik kérdés.

Egy másikban pedig arra kíváncsiak, hogy mit írna Várhelyi egy tagjelölt államról szóló jelentésbe abban az esetben, ha az adott országban ellehetetlenítik az ellenzéket, teljes ellenőrzés alá vonják a közmédiát, korai nyugdíjba kényszerítik a bírókat és nem lépnek fel a korrupció ellen.

"Arra kértük Várhelyi Olivért, hogy szakítson az Orbán Viktorhoz kapcsolódó múltbéli tetteivel" - írta az Európai Parlament második legnagyobb frakciója, a szociáldemokrata S & D a honlapján a meghallgatás után.

"Azt mondta, hogy nem fogad el utasításokat Magyarországtól és azt, hogy az Európai Unió érdekében fog eljárni, idézve az európai szerződések erre vonatkozó cikkelyét. Viszont ahhoz, hogy az S&D frakció támogassa Várhelyinek írásban kell tisztáznia, hogy őszintén elkötelezett európai" - fogalmazott Piri Kati magyar származású holland szociáldemokrata EP-képviselő, aki a meghallgatáson több kérdést is feltett Várhelyinek.

A magyar biztosjelöltnek hétfő délig kell leadnia válaszait az újabb adag írásbeli kérdésre. Ha nem győzi meg ezzel sem a külügyi bizottság tagjait, újabb meghallgatás vár rá, ami után újra szavaznak a személyéről. Ha nincs meg a kétharmados támogatottsága, újabb szavazás jöhet, amin már elég a minősített többség.