Megvan, ki lesz a következő magyar űrhajós

2024.05.27

A hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be hétfőn Budapesten. Szijjártó elmondta, hogy Farkas Bertalan 44 évvel ezelőtt vált az első magyar űrhajóssá, és most küszöbön áll a következő magyar küldetés, a kormányzat ugyanis a tudományos és ipari fejlesztések, vívmányok tökéletesítése érdekében nemzeti kutatóűrhajós programot indított. 

A tárcavezető emlékeztetett, hogy 240-en jelentkeztek a küldetésre, akik közül egy rendkívül összetett folyamat során a szakértők végül kiválasztottak négy jelöltet, akik komoly kiképzésen estek át az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig.

Kapu Tibor 32 éves, szakmája szerint gépészmérnök, eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott. A bizottság a misszió biztos megvalósulásának érdekében egy tartalékos űrhajóst is kijelölt, ő pedig a 35 éves Cserényi Gyula villamosmérnök lesz. Szijjártó elmondta, hogy a két jelölt végigcsinálja a kiképzés utolsó fázisát, melynek során további fizikai és mentális felkészítés lesz, hiszen a következő magyar űrhajósnak ki kell bírnia például azt a mintegy 48 órás utat is, amelyet egy kapszulában szinte egy helyben kell eltölteni, amíg a Nemzetközi Űrállomást elérik.

Kapu és Cserényi hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), illetve az Axiom Space nevű vállalat biztosítja a kiképzésük utolsó fázisát.

"Mindketten ugyanazt a kiképzést fogják végigcsinálni, tehát ha adott esetben valamilyen ok miatt cserére van szükség, akkor sem veszik kárba az eddigi munka" – zárta le mondandóját Szijjártó.