Meghalt Eddie Van Halen

2020.10.07

Elhunyt a világhírű rockgitáros, Eddie Van Halen.

A Hollandiában született amerikai zenész testvérével, Alexszel az 1970-es években, Los Angelesben alapította meg a Van Halen együttest, amely a Jump című számmal tarolt az 1984-es slágerlistákon.

Első lemezét a zenekar 1978-ban adta ki, majd Van Halen minden idők húsz legtöbb eladást produkáló zenésze közé került.

A virtuóz gitáros halálhírét - az egy ideje szintén a zenekarban játszó - fia, Wolfgang jelentette be: Van Halen 65 évesen veszítette el a rákbetegséggel vívott harcot. Fia azt írta róla, "a legjobb apa volt", akit csak kívánhatott, minden közös pillanat ajándék volt a színpadon és azon kívül is.

Van Halent a világ legjobb rockgitárosai között tartották számon, együttesét 2007-ben a Rock and Roll Hírességek Csarnokába iktatták.