Másodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok veszélye miatt a Dunától keletre is

2025.07.07

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki a Dunától keletre, a Duna-Tisza-köze és a Tiszántúl járásaira a HungaroMet Zrt. hétfő délután.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint az érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.

Hétfőn kora délután előbb Somogy, Baranya, Tolna és Fejér vármegye egyes járásaira adott ki másodfokú riasztást a HungaroMet Zrt., majd ahogyan a vihar északkelet felé haladt, a fővárosra és több, az agglomerációban lévő járásra is másodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok veszélye miatt. A vihar továbbhaladásával később már a Dunától keletre lévő járásokra is kiadták a másodfokú riasztást, miközben a nyugati országrészben elsőfokúra mérsékelték, illetve megszüntették.

Hétfő éjfélig másodfokú figyelmeztetés van érvényben hevesebb zivatarok kialakulásának veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna vármegyék területén. Itt felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hétfő éjfélig.

Zivatar veszélye miatt elsőfokú (sárga) figyelmeztetés érvényes Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Zala vármegyére.

Az előrejelzés szerint hétfő késő estig több hullámban többfelé várhatóak zivatarok, egyre keletebbre, miközben északnyugaton csökken a valószínűségük. A zivatarokhoz viharos, óránként 60-80 kilométeres széllökés, lokálisan jelentős mennyiségű, akár 15-30 milliméter csapadék, 2 centiméter körüli jég társulhat. Helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak, akár óránként 90 kilométeres széllökésekkel és 2-3 centiméteres jéggel, valamint felhőszakadás, főként a Dunától keletre. Az Alföldön délután, kora este a zivatarrendszer hatására óránként 110 kilométeres vagy efeletti széllökések is előfordulhatnak, akár a piros riasztás kiadása sem zárható ki.

Késő estétől keleten is csökken a zivatar valószínűsége, majd hajnaltól délnyugat felől ismét valószínű zivatarok kialakulása. Kedden napközben újra több hullámban várhatóak zivatarok a hétfőihez hasonló kísérőjelenségekkel, a délutáni óráktól egyre inkább már csak a Dunától keletre. Este, késő este már csak északkeleten fordulhatnak elő zivatarok.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője javasolta, mindenki figyelje az időjárási előrejelzéseket, és tegye meg a szükséges biztonsági intézkedéseket. A viharos szél érkezése előtt célszerű zárt helyre vinni azokat a tárgyakat, amelyeket a szél felkaphat, valamint áramtalanítani azokat a helyiségeket, amelyeket a víz elérhet.

Azt kérte, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, ott az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében, és lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjünk.

Az úton lévőket is óvatosságra intik; autóval és gyalogosan is veszélyes a magasan álló vízen áthaladni, a villámárvizek ugyanis komoly veszélyt jelentenek, embereket és tárgyakat sodorhatnak el. Azt tanácsolják, ha autóval közlekedünk, amikor lecsap a vihar, álljunk meg valahol, ha pedig erre nincs lehetőség, legalább lassítsunk.

Zivatar idején kerülni kell a kilátókat, a villanyoszlopokat. Ne álljunk fa alá és ne használjunk esernyőt, akit pedig erdőben ér a villámlás, keressen egy olyan helyet, amely legalább 4-5 méterre van a fák törzsétől.

Azt kérte továbbá, hogy aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezzen a 112-es segélyhívón.-forrás:MTI