Maradandó sebeket okozhat a mostani uniós csúcs

2020.07.22

Nagy megosztottság nehezíti a megegyezést az uniós csúcson. A holland miniszterelnök nagy indulatokat váltott ki Brüsszelben azzal, hogy eddig minden javaslatot elutasított.

"Mark Ruttét elsősorban a saját megítélése érdekli Hollandiában. Nyolc hónap múlva választások lesznek és jelenleg a többség mögötte áll. Én arra fogadnék, hogy ő tartani fogja a pozícióját és nem mozdul el. De persze egy ponton eljön majd a kompromisszum ideje" - mondta egy belga konzervatív képviselő, Johan van Overtveldt.

A magyar miniszterelnök is a holland kollégáját vette célba a jogállamisági ügyben.

"Nem szeretném hárítani a felelősséget, de a holland férfi felelős az egész zűrzavarért" - mondta Orbán Viktor.

A magyar parlament korábban határozatban utasította el, hogy a jogállamisághoz kössék az uniós források kiutalását. Az unió történetében egyébként volt már példa négy napon át húzódó csúcsra, 2000-ben Nizzában. Akkor az unió alapszerződéséről és a keleti bővítésről vitáztak. Most azonban sokkal feszültebb a hangulat.

"Pesszimista vagyok a hangulatot illetően, ami szerintem megmarad. Tudjuk, hogy jön majd egy másik válság is és tudjuk, hogy a mostani megosztottság miatt nehéz lesz egységet teremteni a nagyobb és a kisebb, az északi és a déli országok között. És a vezetőkön nagy belpolitikai nyomás is van, ez pedig nem segíti a gyors megegyezést" - mondta egy elemző, Eric Maurice.

Ha nem születik gyors megegyezés, az komoly politikai sebeket hagyhat az unión.