Már amerikai, brit és orosz vakcinával is oltanak Európában, mégis lassan halad a program

2021.02.08

Már több mint 12 millióan megkapták az első védőoltásukat az Egyesült Királyságban. Ez a legjobb arány Európában. A brit hatóságok mégsem elégedettek, mert a kisebb települések lakói nem jelentkeztek a védettségért. A szakértők szerint vidéken sokkal több a járványtagadó és akadnak helyek, ahol maguk a papok agitálnak a vakcina ellen. Bár az a legfontosabb, hogy a nagyvárosok ne alakuljanak gócponttá, a falvak nélkül, nem érhető el a kívánt 60%-os átoltottság.

- Lesokkolt, amikor a nővérek azt mondták az embereknek, hogy ne adassák be maguknak a vakcinát. Sőt az egyik kollégám azt mesélte, hogy a lelkésze utasította arra, hogy ne oltassa be magát. Annyira felidegesített, hogy elkértem a templom számát - magyarázta egy shrewsbury-i orvos, Michael Dawes.

Eközben a Dél-afrikai Köztársaságban leállították az AstraZeneca hatóanyag használatát, mivel úgy tűnik, hogy az nem hatékony az országban terjedő új mutációval szemben. Az oxfordi gyártó azzal védekezett, hogy a szer csak enyhébb tünetek esetén hatástalan, és most az a fontos, hogy a súlyos betegek meggyógyuljanak.

Miután az uniós utánpótlás akadozni kezdett Magyarország Moszkva felé fordult. Eddig 40 ezer orosz gyártmányú Szputnyik vakcina érkezett és a kormány további kétmillióra számít. Így mi lehetünk az elsők az unióban, akik az orosz hatóanyaggal oltanak.

- A Nemzeti Népegészségügyi Központ megvizsgálta a Szputnyik V-t és zöld utat adott neki, miután teljesen biztonságosnak bizonyult - jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Velencében idén is megtartották a világhírű karnevált, csak kicsit másképp. A hangos események, bálok és turisták eltűntek, a reneszánsz kosztümök viszont maradtak. A vendéglátósok idén 3 millióval kevesebb látogatóval számolnak.

- Azért vagyunk itt, hogy bebizonyítsuk: Velence képes újjászületni, mint oly sokszor a történelem során. Biztosak vagyunk benne, hogy minden helyre fog állni - magyarázta egy álarcárus, Armando Bala.

A lagúnák városa jobb helyzetben van, mint a pestis idején, hiszen ezúttal a közönség legalább az interneten követni tudja a programokat.