Manfred Weber az uniós csúcs elé vinné a magyar demokrácia ügyét
Manfred Weber szerint valamelyik következő uniós csúcs napirendjére kellene venni a Magyarország illetve a Lengyelország ellen indított hetes cikkely szerinti eljárást.
Az Európai Néppárt frakcióvezetője erről Strasbourgban beszélt az Európai Parlamentben. Azt mondta, az uniónak le kell zárnia ezeket az ügyeket az értékek védelmében.
- Számomra botrányos az, hogy az Európai Tanács továbbra sem tárgyalja a hetes cikkely kérdéseit, amelyeket az asztalra tettünk. Nem tartják tiszteletben a Lisszaboni Szerződést. A magyar ügyet a parlament indította, a lengyelt pedig a bizottság. Ha fogalmazhatok így, még Amerikában is képesek dönteni egy impeachment eljárás megindításáról. Akár tetszik annak az eredménye, akár nem, de ott lezárták az ügyet - mondta Manfred Weber.
Magyarország ügyében az Európai Parlament 2018 szeptemberében kérte a hetes cikkely szerinti eljárás megindítását, mert szerintük sérülnek a demokrácia alapjai. Eddig mindössze két meghallgatást tartottak az ügyben.
- A tanácsnak tiszteletben kell tartani a Lisszaboni Szerződést és valamelyik következő tanácsülésen formálisan is napirendre kell venni az ügyet. Erre kérem Charles Michelt. És valószínűleg szavazni is kell erről, hogy lezárhassák az ügyeket - magyarázta Manfred Weber.
A magyar kormány boszorkányüldözésnek tartja a hetes cikkely szerinti eljárást, szerintük nincsenek rendszerszintű gondok a magyar demokráciával.
A magyar kormány szintén szeretné lezárni az ügyet
Cikkünk megjelenése után Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő Twitter-üzenetben üdvözölte Weber szavait. Azt írta, a magyar kormány is többször kérte már, hogy a hetes cikkely szerinti eljárást az Európai Tanács vitassa meg és zárja le a lehető leghamarabb.
"A boszorkányüldözést le kell zárni. Ennyi" - zárta üzenetét Deutsch Tamás.