Macron nemcsak tiszteletét teszi, hanem tárgyal is Berlinben

2024.05.27

A fényűző vasárnap esti fogadás után II. világháborús megemlékezésekkel telt a francia köztársasági elnök németországi látogatásának második napja.

Emmanuel Macron, aki vasárnap érkezett Berlinbe feleségével, 24 éve az első francia államfő, aki hivatalos állami látogatást tesz Németországban.

A német államfő, Franz Walter Steinmeier a II. világháború utáni német alkotmányozás 75. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségekre hívta meg a francia elnöki párt. Eredetileg tavaly júliusra tervezték ezt a látogatást, de a Párizs-környéki zavargások miatt végül el kellett halasztaniuk.

Emmanuel Macron nem titkolt célja, hogy szorosabbra fűzze a két ország hagyományosan rivalizáló viszonyát. Erről tárgyal majd háromnapos látogatása utolsó napján, kedden a német kancellárral, kormánya pedig a német szövetségi kabinettel egy Berlin melletti vendégházban.