Leállt a Johnson and Johnson vakcinakísérlete

2020.10.13

Felfüggesztette a koronavírus elleni vakcinájának tesztelését a Johnson and Johnson amerikai gyógyszeripari óriás, miután megmagyarázatlan egészségügyi probléma lépett fel az egyik tesztalanynál.

A cég közleményében azt írta, egy nőnél súlyos neurológiai tünetek jelentkeztek, gerincvelő gyulladás lépett fel. "Általában egy klinikai teszt során előfordulnak betegségek, még súlyosak is, és várható, hogy a nagyobb létszámban végzett kísérleteknél, nagy számban jelennek meg." Ezért felfüggesztik a kísérleteket, mielőtt az egészségügyi hatóság tenné meg.

A Johnson and Johnson egyike azoknak, akik azért versengenek, hogy elsőként állítsanak elő védőoltást a betegség ellen. A három szakaszból álló klinikai próbák utolsó részénél jár a tesztelés. A vakcinát már emberek ezreinek adták be, hogy vizsgálják hatékonyságát és biztonságos alkalmazását.

A cég szeptemberben jelentette be, hogy három kontinensen hatvanezer embert kíván bevonni a kísérletek harmadik szakaszában.