Kritikus hét előtt a brexit-tárgyalások

2020.11.30

Folytatódtak a brexit-tárgyalások a hétvégén Londonban, ahová az EU főtárgyalója még pénteken megérkezett. Michel Barnier újságírói kérdésre azt mondta, hogy vasárnap is dolgoznak a sikeres megállapodás létrejöttéért.

Továbbra is jelentősek a nézetkülönbségek az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti jövőbeni kapcsolatrendszerről, főként az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának ügyében. Korábban mindkét fél úgy nyilatkozott, hogy a megállapodás még mindig lehetséges, de ezért a másiknak kellene intenzívebb erőfeszítéseket tennie.

A brit külügyminiszter, Dominic Raab megerősítette, hogy a kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmény, valamint a halászat szabályozása a tárgyalás sarkalatos pontjai.

- Az átmeneti időszak után - mint tengerparttal rendelkező önálló állam - nekünk kell kontrollálnunk a vizeinket - vázolta Raab a brit álláspontot.

Bennfentesek úgy vélik, elképzelhető olyan megoldás, miszerint az unió lemondana az európai halászok által brit vizeken kifogott halkvóta értékének 15-18 százalékáról az Egyesült Királyság javára.

Ha a britek végül megállapodás nélkül távoznának az unióból az január elsejétől vámok bevezetését vonná maga után a kétoldalú kereskedelmi forgalomban, ami szakértők szerint egyik félnek sem lenne jó, de az Egyesült Királyságot érintené hátrányosabban.