Közel Szoboszlai Dominik visszatérése

2021.04.14

Menedzserirodája közlése szerint Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott középpályása három héten belül teljes értékű edzésmunkát végezhet.

A középpályás ügyeit képviselő EM Sports Consulting közösségi oldalának bejegyzése szerint Szoboszlai állapota folyamatosan javul, amit a keddi orvosi vizsgálatok is megerősítettek.
"Fokozatosan emelkedő intenzitású, de jelenleg még egyéni munkával készül a teljes visszatérésre" - áll a közleményben, amely kitér rá, hogy a játékos várhatóan három héten belül már teljes értékű munkát végezhet majd csapatával, így készülhet a Bundesliga-debütálásra, valamint az Európa-bajnokságra is.
Szoboszlai tavaly decemberben írt alá a német bajnokságban második, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzighez, amelynél azonban sérülése miatt egyelőre nem tudott pályára lépni.