Koronavírus: sorra állnak le a beszállítók, megbénul a termelés

2020.03.05

A mostaninál is nagyobb nehézségek várnak a kínai beszállítókra támaszkodó cégekre a következő hetekben.

A szakértők előrejelzései szerint március közepéig még súlyosbodni fog a helyzet, amit a kínai üzemek karanténba kerülése idézett elő az európai és az amerikai gazdaságban. A szállítmányok elmaradása azokat érinti a legérzékenyebben, akik alapanyagot vagy alkatrészt szereznek be Kínából.

Egy francia vállalkozó, Gérard Lux azt mesélte, hogy megint üveget fújnak. Újraindította a négy, öt vagy tíz éve leállított termelést, hogy ne kelljen leállniuk.

Azok a vállalkozók a szerencsésebbek közé tartoznak, akik még képesek legyártani a már jó ideje Kínából rendelt alkatrészeket. A többségnek ugyanis már nincs kapacitása erre.

Az új koronavírus olaszországi terjedése miatt a világ legnagyobb autógyártóinak európai termelése is veszélybe került. Egy fontos lombardiai beszállítónál például napok óta állnak a gépsorok, mert 600 dolgozója nem tudja felvenni a munkát a karantén miatt. Az üzem igazgatója közölte, hogy a héten még van mit szállítaniuk, de ha a munkásokat nem engedik ki Codognó-ból pár napon belül, megbénul a Fiat Chrysler ellátórendszere.