Koronavírus: 40 millió dózist szállít mégis az AstraZeneca

2021.02.01

Az Európai Unió fő célja továbbra is az, hogy nyár végére a felnőttek 70 százaléka már be legyen oltva. Ezt a Európai Bizottság azután közölte, hogy az AstraZeneca bejelentette, az első negyedévre tervezett oltóanyag mennyiségét megemeli 30 százalékkal.

"Az AstraZeneca a múlt heti ajánlatához képest 9 millióval több, vagyis összesen 40 millió adag oltóanyagot fog kiszállítani, az eredetileg tervezett időpontnál egy héttel korábban. A cég ezen felül bővíteni fogja az Unión belüli gyártási kapacitását" - írta Twitter-bejegyzésében Ursula von der Leyen.

Eközben az Egyesült Királyságban rekordnak számító 600 ezer koronavírus elleni védőoltást adtak be egyetlen nap alatt. A brit oltási kampány kezdete óta a szigetországban már megközelíti a 9 milliót azoknak a száma, akik már megkapták a vakcina első dózisát. Fél millió embernek pedig már mind a két oltást beadták.