Két évvel meghosszabbította szerződését a PSG kézilabdacsapatának vezetőedzője
2023 nyaráig
meghosszabbította szerződését Raúl Gonzalez, a francia bajnok Paris
Saint-Germain kézilabdacsapatának vezetőedzője - számolt be kedden a
klub honlapja.
Az 51 éves
spanyol tréner korábban a Vardar Szkopjét irányította négy éven
keresztül, majd 2018 júliusában ült le a párizsi gárda kispadjára.
A
szakember irányításával a csapat 2019-ben és 2020-ban is megnyerte a
francia bajnokságot, a Bajnokok Ligájában azonban egyelőre nem tudott a
csúcsra érni, az előző kiírásban a harmadik helyen végzett, a decemberi
kölni négyes döntő bronzmérkőzésén pedig a Veszprémet győzte le.