Kellemetlen árnyék vetül a párizsi Olimpia szervezőire - házkutatás zajlott irodájukban

2023.06.20

Több hírügynökség egybehangzó jelentése szerint ma reggel a francia rendőrség lerohanta a "Párizs 2024" szervezőbizottságának irodáit Párizsban. Jonathan Firpo, a bizottság szóvivője legutóbb azt jelentette, hogy a vizsgálat még tart. "A Paris 2024 teljes mértékben együttműködik a hatósággal, hogy megkönnyítse nyomozásukat" – mondta Firpo.

A bizottsági alkalmazottaknak küldött belső e-mail szerint a kutatást a francia pénzügyőrség irányítja.

A razziák két "előzetes vizsgálat" folytatásai, amelyekben közpénzek szabálytalan kezelését és felhasználását gyanították. A razziák egyidőben, rajtaütésszerűen és több helyen zajlanak.

1900 és 1924 után 2024-nek is teljesen rendben kell lennie

Az egyik előzetes vizsgálatot még 2017-ben indította a francia rendőrség korrupcióellenes egysége a szervezőbizottság által elkövetett "illegális összeférhetetlenség, közpénzek elsikkasztása, valamint több szerződésben a favoritizmus vagy favoritizmus eltitkolása miatt." (Utóbbi azt jelenti, hogy valakiket jogtalan előnyben részesítettek a közbeszerzési elbírálás során, illetve ezeket eltitkolták.)

A második előzetes vizsgálatot 2022-ben indította el a francia rendőrség pénzügyi egysége, hasonló gyanús okok alapján. Ezt egy további elő-nyomozás követte a francia korrupcióellenes hivatal hatáskörében.

A jövő évi nyári olimpiai játékok július 26-án kezdődnek és augusztus 11-ig tartanak. A paralimpiai játékokat augusztus 28-szeptember 8. között rendezik meg.

Az Olimpia sikeres megszervezése hatalmas presztízskérdés Franciaország számára, miután elnyerték a rendezés jogát Los Angeles elől. (Ez volt az a pályázat, amelytől Budapest végül visszalépett.)

Egyben kimagasló gazdasági érdekekről is szó van, tekintve a beruházások mértékét és a várható hatalmas turisztikai érdeklődést.