Katonai puccs Mianmarban

2021.02.01

A hadsereg átvette a hatalmat Mianmarban, az ország de facto vezetőjét, Ang Szan Szú Csít több demokratikus politikussal együtt letartóztatták választási csalásra hivatkozva. A hadsereg főparancsnoka szükségállapotot hirdetett a következő egy évre.

Helyi beszámolók szerint a nagyvárosokban katonákat vezényeltek az utcákra. Akadozik, néhol teljesen megszűnt a mobiltelefon- és az internetszolgáltatás. Az állami televízió felfüggesztette adását technikai problémákra hivatkozva.

Mianmarban katonai diktatúra volt 1962-től gyakorlatilag 2015-ig. Ang Szan Szú Csí, a Nobel-békedíjas volt polgárjogi harcos vezette Nemzeti Liga a Demokráciáért 2016-ban megnyerte a negyed század után első demokratikus választásokat, de továbbra is osztozott a hatalmon a hadsereggel. A tavaly novemberi választásokon azonban elegendő szavazatot szerzett ahhoz, hogy egymaga alakítson kormányt. A hadsereg azonnal a legfelsőbb bírósághoz fordult, hogy az semmisítse meg az eredményt.

Ang Szan Szú Csí tekintélyét Nyugaton felszámolta, hogy a hadsereg mellé állt a helyi muzulmán kisebbség, a rohingják elleni véres hadjárat után. A buddhista többségű egykori brit gyarmat népe azonban továbbra is isteníti, ezért megfigyelők szerint letartóztatása kockázatos lépés volt.

A vezérkar az új parlament első ülésnapjára időzítette a hatalomátvételt Mianmarban, amely továbbra is a Föld egyik legszegényebb országa etnikai és vallási szempontból is mélyen megosztott lakossággal.