Kanadában előrehozott választásokat tartanak szeptemberben

2021.08.16

Előrehozott választásokat írt ki szeptember 20-ra a kanadai miniszterelnök. Justin Trudeau a járványhelyzettel indokolta a döntését, azt mondta, az embereknek esélyt kell adni, hogy eldönthessék, merre tartson az ország a koronavírus elleni küzdelemben.

"A kanadaiaknak választaniuk kell, hogyan fejezzük be a Covid elleni harcot, és hogyan álljunk talpra, még jobban: hogy gördülékenyebb legyen az oltás, hogy ott álljunk és tartsuk az emberek hátát végig egészen a válság végéig" - mondta a miniszterelnök.

Az elmúlt két évben Trudeau az ellenzéki pártokra, főként a baloldali Új Demokrata Pártra (NDP) támaszkodott a törvényhozás, a költségvetés és a sürgősségi koronavírus-kiadások elfogadása kapcsán. Az utóbbi hónapokban azonban a miniszterelnök azzal vádolta az ellenzéki pártokat, hogy késleltetik a jogszabályok elfogadását.

A következő választásokat eredetileg 2023 októberére tervezték Kanadában, elemzők szerint Justin Trudeau célja, hogy a sikeresnek tartott járványkezelést kihasználva visszanyerje pártja többségét a kanadai törvényhozásban. Kanadában világszerte az egyik legmagasabb az átoltottsági arány, megelőzve az Egyesült Államokat is.

2019-ben a Liberális Párt elveszítette a korábbi többségét, miután a választásokon csak 157 mandátumot kaptak a 338-ból. A többség megszerzéséhez minimálisan 170 mandátumot kell megszerezni a kanadai parlamentben.