Kajak-kenu válogató - Csizmadia, Bodonyi András és a Béke, Varga duó sikere

2021.05.05

Kajak egyes 200 méteren Csizmadia Kolos, kenu egyes 1000 méteren Bodonyi András, kajak kettes 1000 méteren pedig a Béke Kornél, Varga Ádám duó nyerte a szerdai válogatót a szegedi Maty-éren, így ők képviselhetik majd Magyarországot a jövő héten ugyanitt sorra kerülő európai olimpiai pótkvalifikációs regattán.

(forrás:mti)
(forrás:mti)

A versenyzőknek nemcsak egymással, hanem a rendkívül erős szembeszéllel is meg kellett küzdeniük a délutáni döntők során, de Csizmadia például - ahogy a futama után fogalmazott - meglepően jól alkalmazkodott a körülményekhez. Mögötte csapattársa, Apagyi Levente, valamint a honvédos Balaska Márk végzett.
A másik kajakos számban elmaradt a várt nagy csata - Kammerer Zoltán és Gál Péter párosa például be sem jutott a döntőbe -, Varga Ádám és Béke Kornél kettőse közel három másodperces előnnyel utasította maga mögé riválisait a fináléban. Az előzetesen az esélyesek közé sorolt Dombvári Bence, Noé Zsombor páros hatodik lett.
A kenusoknál Bodonyi András esélyeshez méltó magabiztossággal diadalmaskodott.
C-2 1000 méteren nem rendeztek válogatót, tavalyi teljesítménye alapján ugyanis az Adolf Balázs, Fejes Dániel duó már biztos indulója a pótkvalifikációs viadalnak.
Női K-1 500 méteren és C-1 200 méteren a mostani verseny csak tájékoztató jellegű volt, ezzel együtt mindenkinek, aki a május végi olimpiai válogatón is rajthoz akar állni, kötelezően indulnia kellett. Ott is volt a Maty-éren mindenki, aki számít - hosszú kihagyás után még a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa is vízre szállt -, egy nagy hiányzó azonban akadt: az ötszörös ötkarikás bajnok, női K-1 500 méteren olimpiai címvédő Kozák Danuta vállsérülése miatt igazoltan maradt távol.
A kajakosoknál aztán Bodonyi Dóra, Csipes Tamara, Medveczky Erika, valamint a fiatalabb korosztályt képviselő Gazsó Alida Dóra, Rendessy Eszter és Csikós Zsóka jutott a hatos döntőbe, közülük a szolnokiak világ- és Európa-bajnoka, Bodonyi bizonyult a leggyorsabbnak. A kenusok sprintszámában nem történt meglepetés, kettős győri siker született a győztes Balla Virág és a második helyen célba érkező Devecseriné Takács Kincső révén.
Utóbbi két sportoló csütörtökön már együtt versenyez majd C-2 500 méteren, az a futam már az olimpiára válogat majd.
Eredmények (a szövetség eredményközlője alapján):
férfiak:
--------
K-1 200 m (válogató a jövő heti pótkvalifikációs viadalra):
1. Csizmadia Kolos (INTER-ÉPFU AVSE) 36.844 mp
2. Apagyi Levente (INTER-ÉPFU AVSE) 37.389
3. Balaska Márk (Budapesti Honvéd SE) 37.605
K-2 1000 m (válogató a jövő heti pótkvalifikációs viadalra):
1. Béke Kornél, Varga Ádám (KSI SE) 3:26.878 p
2. Kurucz Levente, Kós Benedek (Plastex Kanizsa KKK, Szarvas) 3:29.593
3. Noé Bálint, Kulifai Tamás (Budapesti Honvéd SE, MTK) 3:32.898
C-1 1000 m (válogató a jövő heti pótkvalifikációs viadalra):
1. Bodonyi András (DVTK) 4:25.275 p
2. Szőke Attila (Lágymányosi Spari Vízisport) 4:26.714
3. Slihoczki Ádám (DKSE Dunaújváros) 4:28.708nők:
----
K-1 500 m (tájékoztató):
1. Bodonyi Dóra (Szolnoki KKK) 1:59.445 p
2. Gazsó Alida Dóra (KSI SE) 1:59.889
3. Csipes Tamara (Budapesti Honvéd SE) 2:00.161
C-1 200 m (tájékoztató):
1. Balla Virág (Graboplast Győri VSE) 52.232 mp
2. Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győri VSE) 52.688
3. Seres Fanni (UTE) 52.854