ILO: Súlyosabb a válság, mint 2008 után volt
Nagyobb válság alakult ki a munkaerőpiacon a koronavírus-járvány miatt, mint a 2008-as gazdasági világválság után - derül ki az ILO jelentéséből.
Négyszer többen vesztették el munkahelyeiket a koronavírus-járvány miatt tavaly, mint a 2009-ben, az egész világot sújtó gazdasági világválság után - derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jelentéséből.
A járvány miatt bevezetett korlátozások a világ összes munkaórájának csaknem 9 százalékát törölték el: ez 255 millió teljes munkaidős állásnak felel meg, amely négyszer rosszabb szám, mint amennyit a több mint egy évtizede beütött gazdasági világválság okozott.
"Ez legsúlyosabb válság a munka világában az 1930-as Nagy Gazdasági Világválság óta" - fogalmazott a szervezet főigazgatója. "A válság következtében hatalmas veszteségeket szenvedett el a munkaerőpiac - a jövedelemtámogatás előtt ez az összeg 3,7 billió amerikai dollárra tehető, ami a világ GDP-jének a 4,4 százalékát jelenti. Ez egy hihetetlenül magas szám" - mondta Guy Ryder.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, vagyis az ILO adatai szerint a válság a nőket és a fiatalokat érintette legsúlyosabban - az ágazatok közül pedig a kiskereskedelem, a feldolgozóipar, illetve a vendéglátóipar szenvedték a legnagyobb károkat. A főigazgató szerint a fellendülés még bizonytalan.