Hurrikán erejű vihar három görög szigeten

2020.09.19

A hurrikán tulajdonságaival bíró, igen ritka mediterrán ciklon, úgynevezett medikán csapott le három szigetre Görögország nyugati partjainál.

A Jánosz névre keresztelt ciklon pusztítása nyomán legkevesebb hatvan helyre riasztották a tűzoltókat.

A vihar fákat csavart ki, házakat rongált meg, áradásokat, iszapfolyást, és áramszüneteket okozott Kefalónia, Zákinthosz és Ithaka szigetén.

Egy hajó a nyílt vízen süllyedt el, több a kikötőkben, számtalan közülük megrongálódott.

Mindhárom szigeten jelentős anyagi károk keletkeztek az infrastruktúrában, de a viharban senki sem sérült meg. A parti őrség ugyanakkor - az erős szél miatt - még nem tudott segíteni egy bajba került hajó 50 utasán.

A keleti irányba, lassan haladó Jánosz dél körül érte el a Peloponnészoszi-félsziget. A görög meteorológiai szolgálat riasztást adott ki Athéntól Krétáig.

Ilyen ciklont, medikánt először 1995-ben észleltek Görögországban, az utóbbi években azonban egyre gyakoribbá vált ez a légköri képződmény. Hasonló vihar utoljára 2018-ban csapott le az országra.