Horvát miniszterelnök: sikerült eloszlatni Szerbia aggodalmait a horvát-albán-koszovói védelmi együttműködés miatt
Sikerült eloszlatni Szerbia aggodalmait a Horvátország, Albánia és Koszovó közötti védelmi együttműködés miatt - mondta csütörtökön Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök, miután Újdelhiben tárgyalt Aleksandar Vucic szerb elnökkel.
Plenkovic a mesterséges intelligenciáról rendezett csúcstalálkozó keretében horvát újságíróknak elmondta: tájékoztatta Vucicot arról, hogy a három ország védelmi minisztériuma közötti együttműködés technikai jellegű, és nem irányul Szerbia ellen. Hozzátette: a szerb államfő nyilatkozata alapján a magyarázatot elfogadták.
Vucic szerdán közölte: hosszan tárgyalt a horvát kormányfővel, és első alkalommal beszéltek a Tirana, Zágráb és Pristina közötti katonai együttműködésről. A szerb elnök korábban, a Müncheni Biztonsági Konferencián a három ország közötti együttműködést nevezte a legnagyobb fenyegetésnek Szerbia számára.
A
horvát, az albán és a koszovói védelmi miniszter tavaly Tiranában írt
alá szándéknyilatkozatot a katonai együttműködés elmélyítéséről. A
dokumentum céljaként a délkelet-európai stabilitás és biztonság
erősítését, a tapasztalatcserét, valamint Albánia és Koszovó euroatlanti
törekvéseinek támogatását jelölték meg. A megállapodás akkor éles
bírálatot váltott ki szerb részről. -forrás:MTI

