Hollandia megtriplázza a katonaságát 2030-ig

2025.03.26

Ha nem lesz elég önként jelentkező fiatal, visszavezethetik a kötelező sorkatonaságot is.

Hollandia 2030-ig majdnem a háromszorosára kívánja növelni a katonaságát - jelentette be a holland védelmi minisztérium.

Eddig 70 ezren szolgáltak a fegyveres erőknél, és 5 év alatt további 130 ezer honvédet toboroznának. A döntést tömören azzal indokolták, hogy változnak az idők.

,,Hazánk jövője egyre bizonytalanabb. A szövetségeseink úgy látszik kihátrálnak mögülünk, ezért meg kell tudnunk állni a saját lábunkon" - szögezte le a védelmi minisztérium államtitkára, Gijs Tuinman.

A toborzás első lépéseként a kormány kérdőívet küld minden 17 éves állampolgárnak, hogy megtudják: hányan mutatnak egyáltalán nyitottságot a sorkatonaságra. Hollandiában a katonai szolgálat egyelőre önkéntes, de ha nem csatakoznak elegen, könnyen elképzelhető, hogy kötelezővé teszik a fiatalok számára.

A kormány ezen kívül olyan tartalékosokat is keres, akik részmunkaidőben teljesítenének szolgálatot.