Hétfőtől ismét változnak a beutazási szabályok Szlovákiában

2021.07.19

Hétfőtől ismét változnak a beutazási szabályok Szlovákiában. Miután a szlovák alkotmánybíróság felfüggesztette az alig egy hete életbe lépett rendeletet, amely alapján a külföldről hazatérőkre karantén vár, ha nincsenek beoltva - a közegészségügyi hivatal a szabályozást kiterjesztette azokra is, akik csak az első oltásukat kapták meg.

Akik tehát külföldről érkeznek Szlovákiába, és még csak az első adag oltóanyot kapták meg, hogy elkerüljék a karantént, rögtön az első napon leteszteltethetik magukat PCR-teszttel. Amennyiben az eredmény negatív, elhagyhatják a karantént. Az átmeneti intézkedés a tervek szerint két hétig marad érvényben.

"Azok, akiket július kilencedike előtt oltottak be, de nem felelnek meg az új szabályoknak, a karantén addig tart, amíg lesz egy negatív PCR-tesztet produkálnak, amelyet a karantén első napján el lehet végezni. Ez a szabály azokra vonatkozik, akik Augusztus 2-a reggel 6-ig érkeznek az országba" - mondta Daša Račková, a szlovák közegészségügyi hivatal szóvivője.

A munkásokra a korábbi szabályok vonatkoznak, vagyis egy hét napnál nem régebbi negatív PCR-teszttel kell rendelkezniük.