Haldoklik a börtönben Alekszej Navalnij

2021.04.18

Bármelyik percben meghalhat Alekszej Navalnij - ezt azután mondta orvosa, miután a családtól megkapta az orosz ellenzéki politikus leleteit.

Navalnij már harmadik hete éhségsztrájkol a börtönben, ezért káliumszintje vészesen megnőtt, ami szívleálláshoz vezet. Egy orvosszervezet szerint azonnal kórházba kéne szállítani, de a hatóságok hajthatatlanok. Putyin elnök leghangosabb bírálója eleinte hátfájásra panaszkodott, és azt mondta, hogy már alig érzi a lábait, saját orvosait viszont nem engedték be a börtönbe.

Eddig több mint 70 híresség írta alá azt a nyílt levelet, amelyben kórházi ellátást követelnek Navalnijnak, többek közt az Abba egykori tagja, a Harry Potter-könyvek szerzője és számos hollywoodi színész. Navalnijt augusztusban megpróbálták megmérgezni novicsokkal, majd szerinte koholt vádak alapján 2 és fél év letöltendőre ítélték. Nemrég azt mondta: a moszkvai vezetés bármire képes csak, hogy halva lássa.