Fizetni fog a Google az újságíróknak az átvett tartalmakért

2020.10.08

A Google fizetni fog a francia hírszolgáltatóknak azért, hogy cikkeiket a saját platformján is megjeleníthesse. Az óriáscég egy francia fellebbviteli bíróság döntésére reagálva jelentette be, hogy hamarosan megegyezik a szakszervezettel. A forradalmi változást a szerzői jogok uniós felülvizsgálata tette lehetővé.

"Ez az új ügy azután került elő, hogy az európai szabályozásban megjelentek az úgynevezett rokonjogok. Ezek lehetővé tették, hogy a szerkesztők jogdíjat követeljenek azért, ha az általuk előállított tartalmat egy Google-hoz hasonló platformon használják fel" - magyarázta egy francia jogász, Zoe Vilain. A rokonjogok vagy szomszédos jogok a szerzői joghoz közeli jogok gyűjtőfogalma. Ezek nem szorosan a művek létrejöttéhez, hanem azok rögzítéséhez, sugárzásához, vagy éppen nyilvánosságra hozásához kapcsolódnak.

"A francia jogrendbe ezt az új uniós rendszert tavaly ültették át. A francia szerkesztők tárgyalásokat kezdeményeztek a Google-lel, mire a cég inkább letörölte a tartalmakat a platformjáról, hogy ne kelljen egyezkednie. A felháborodott francia szerkesztők a versenyvédelmi hivatalhoz fordultak, hogy kényszerítse a Google-t a tárgyalóasztalhoz" - folytatta Zoe Vilain.

A Google egyre elkötelezettebbnek látszik a szerkesztőségek támogatására. A múlt héten bejelentették, hogy három év alatt 1 milliárd dollárt fizetnek majd ki a világ hírszolgáltatóinak a tőlük kapott tartalmakért a cég új terméke, a News Showcase keretei között. A hírösszesítő terméket először Németországban és Brazíliában vezették be.