Fedett pályás öttusa idénynyitó - Kasza Róbert ezüstérmes, ezzel egyben magyar bajnok

2021.03.02

A magyarok közül a legjobb eredményt elérve Kasza Róbert ezüstérmet nyert a férfiak keddi versenyében a budapesti fedettpályás nemzetközi idénynyitó öttusaviadalon, ezzel egyben országos bajnoki címet is szerzett.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem uszodájában rendezett nyitószámban Tamás József lett az első, míg Kardos Bence pedig a harmadik legjobb időt érte el a 200 méteres távon. A BOK Csarnokban felállított pástokon Kasza bizonyult a legeredményesebb magyarnak, 23 győzelmével másodikként zárt vívásban. Két szám után összetettben is második volt, az első tízbe pedig a 13 döntős hazai öttusázó közül még az olimpiai kvótás Demeter Bence fért be hatodikként, illetve Tamás hetedikként.
A 36 fős mezőny ezután a Nemzeti Lovardába ment át, ahol a hazaiak közül hárman hibátlan teljesítményt nyújtottak. Kasza a rontás nélküli, limitidőn belüli lovaglásával az élre állt, de javított helyzetén Kardos Bence és Bereczki Richárd is, előbbi a 12., utóbbi a 14. helyen állt az esti kombinált szám előtt. Az első tízben volt még Demeter és Tamás, ők egyformán két verőhibával mentek végig a pályán és a kilencedik, illetve a tizedik pozíciót foglalták el összesítésben.
A lövészetekkel megszakított 4x800 méteres futásra visszatértek a versenyzők a BOK Csarnokba, ahol Kasza sokáig őrizte éllovas pozícióját, de aztán a nagyobb tempót diktáló német Patrick Dogue, aki 17 másodperc hátránnyal negyedikként vágott neki az utolsó számnak, utolérte őt. A harmadik lövészetre együtt érkeztek, majd a német indult tovább előszőr, és aztán ha kicsit is, de fokozatosan növelte előnyét. A csapatban és váltóban világ- és Európa-bajnok, egyéniben vb- és Eb-ezüstérmes Kasza, aki egyébként jól lőtt, a második helyet meg tudta tartani, míg harmadikként a távnak 14.-ként nekivágó,a győztes Patrick testvére, Marvin Faly Dogue ért célba.
A bajnoki összesítésben az egyéniben hetedszer első Kasza mögött Bereczki Richárd lett a második, Gyurka Márk Manó pedig a harmadik.
Eredmények:
Peridot fedett pályás verseny, férfi döntő:
------------------------------------------
Patrick Dogue (német) 1501 pont
2. Kasza Róbert 1491
3. Marvin Faly Dogue (német) 1487
...10. Bereczki Richárd 1471
...12. Gyurka Márk Manó 1470
...16. Bőhm Csaba 1462
17. Demeter Bence 1456
18. Kardos Bence 1451
21. Regős Gergely 1443
...23. Viczián Bence 1436
24. Szép Balázs 1435
...26. Marosi Ádám 1430
27. Tamás József 1421
...33. Koleszár Mihály 1404
...35. Gáll András 1398
ob, férfi egyéni:
-----------------
1. Kasza Róbert (KSI)
2. Bereczki Richárd (KSI)
3. Gyurka Márk Manó (KSI)