EURO 2020: a belgák búcsúztatták Portugáliát, a csehek legyőzték a hollandokat

2021.06.28

A belgák búcsúztatták a címvédő Portugáliát

A belga válogatott 1-0-ra legyőzte Sevillában a címvédő Portugália együttesét a labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, így bejutott az olaszok elleni negyeddöntőbe.

Az eseménytelen első félidő hajrájában Thorgan Hazard bombagóljával szerzett vezetést a belga csapat, a második félidőben pedig hősies védekezéssel őrizte meg előnyét.

Az elődöntőbe kerülésért pénteken Münchenben csap majd össze Belgium és Olaszország.

Cseh továbbjutás az utolsó budapesti mérkőzésen

A cseh válogatott meglepetésre 2-0-ra legyőzte az eddig százszázalékos holland csapatot az első vasárnapi nyolcaddöntőben, amely az utolsó budapesti mérkőzés volt a labdarúgó Európa-bajnokságon.

Az esélyesebbnek tartott hollandok az 55. percben emberhátrányba kerültek Matthijs de Ligt kiállítása miatt, ezt követően a csehek átvették az irányítást, s előbb Tomas Holes fejesével a 68. percben vezetést szereztek, majd a végeredményt az immár négygólos Patrik Schick állította be a 80. percben.

A csehek a dánokkal találkoznak a négy közé jutásért, az összecsapást szombaton Bakuban rendezik.

További mérkőzések:

Június 28., hétfő, 18 óra, Koppenhága: Horvátország-Spanyolország (42. mérk.)

Június 28., hétfő, 21 óra, Bukarest: Franciaország-Svájc (41. mérk.)

Június 29., kedd, 18 óra, London: Anglia-Németország (44. mérk.)

Június 29., kedd, 21 óra, Glasgow: Svédország-Ukrajna (43. mérk.)

NEGYEDDÖNTŐ

Július 2., péntek, 18 óra, Szentpétervár: 41. mérk. győztese-42. mérk. győztese (45. mérk.)

Július 2., péntek, 21 óra, München: Belgium-Olaszország (46. mérk.)

Július 3., szombat, 18 óra, Baki: Csehország-Dánia (47. mérk.)

Július 3., szombat, 21 óra, Róma: 43. mérk. győztese-44. mérk. győztese (48. mérk.)

ELŐDÖNTŐ

Július 6., kedd, 21 óra, London: 46. mérk. győztese-45. mérk. győztese

Július 7., szerda, 21 óra, London: 48. mérk. győztese-47. mérk. győztese

DÖNTŐ

Július 11., vasárnap, 21 óra, London: az elődöntő győztesei