Este tízkor bezárja a kocsmákat a brit kormány
Újabb járványügyi szigorításokat jelentett be a brit kormány, miután május óta nem látott magasságokba szökött az új regisztált koronavírus-fertőzöttek száma. Este tíz órakor bezárják a vendéglátóhelyeket, és korábban is csak az asztaloknál lehet vendégeket kiszolgálni. A miniszterelnök szerint az intézkedések fél évig érvényben lesznek, hacsak váratlanul nem fordul jobbra a helyzet.
A kormány ismét azt tanácsolja a briteknek, hogy ha lehet, otthonról dolgozzanak. Szigorítanak a maszkviselési szabálykon és emelik az azok megsértéséért kiszabott bírságot.
- Mélyen, spirituálisan ódzkodom ezektől a korlátozó lépésektől vagy attól, hogy bárki szabadságát korlátozzam - mondta Johnson. De ha nem teszünk valamit, később még szigorúbb intézkedésekre lesz szükség.
Bár a Johnson által bejelentett intézkedések enyhébbek, mint amelyek tavasszal, az első hullámban voltak érvényben, a gazdaságnak így is jelentős terhet jelentenek, amelyet több konzervatív képviselő is szóvá tett.