EM: több mint 8000 pályázó a vállalati e-autó programban

2025.10.02

A gazdasági társaságok december elsejéig igényelhetnek járművenként akár 4 millió forint támogatást tisztán elektromos gépkocsik beszerzéséhez; a beérkezett kérelmek száma túllépte a nyolcezret, kisteherautókból már több mint kétezret vásárolnak a jelentkező cégek - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook-oldalán.

A tárca felidézte: a vállalati flották zöldítését ösztönző program keretösszegét nemrégiben emelték meg 40 milliárd forintra. A szerződésekben lekötött forrásmennyiség a 30 milliárdot közelíti, mindenképpen érdemes tehát még pályázni.

A nyolcezer jelentkező közel 9200 környezetkímélő személyautót és több mint kétezer klímabarát kisteherautót szerezhet be állami hozzájárulással. Mostanáig 8-8 darab kisbuszra és 3,5 tonna feletti tehergépkocsira érkezett be igény - ismertette az EM.

A nyerteseknek mintegy 21 milliárd forintot fizettek ki eddig közel 5400 zöldautó megvásárlásához. A keretemelés jóvoltából tehát a program összesen akár tízezer tiszta és csendes járművel bővítheti a hazai állományt - jelezték.

A kizárólag elektromos hajtású hazai flotta már több mint 90 ezer darabos, 2020 óta a tizenegyszeresére bővült. A klímabarát gépkocsik elterjedésével nem csak a levegőszennyezés és zajterhelés csökken, üzemeltetésük-karbantartásuk is olcsóbb, mint a benzineseké - írta a tárca.-forrás:MTI