Donald Tusk szerint a nácik főjogásza büszke lenne Orbánra
Tovább durvul Donald Tusk néppárti vezető és Orbán Viktor háborúja. A lengyel politikus most a Spiegelnek adott interjújában szállt bele a magyar miniszterelnökbe.
A riporter megkérdezte Tuskot, demokráciának tartja-e Magyarországot. A néppárti vezető azt válaszolta, Orbán Viktor a menekültválság kezdete óta vészhelyzeti eszközökkel kormányoz, az emberek félelmét pedig - legyen szó a migrációról, vagy a vírusról - a saját hatalma kiépítésére használja. Néhány intézkedés nyilvánvalóan jogos és jogszerű is, azonban a demokrácia szellemiségével ez már összeegyeztethetetlen.
"A történelem során sokszor láthattuk, hogy a politikusok a hatalmuk kiterjesztésére törvényeket használnak. Ez Németországban ismerős lehet. Biztos vagyok abban, hogy Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra" - fogalmazott Donald Tusk.
Tusk szavainak értelmezéséhez fontos tudni, hogy Carl Schmitt nemcsak konzervatív jogtudós és a Nemzeti Szocialista Párt tagja volt, hanem aktívan segített a náci rezsim legitimitásának megteremtésében is. 1934-ben a hatalomátvételről kifejtette, hogy a vezető (Führer) a jog alapja. Az antiszemita Nürnbergi Törvényeket pedig a "Szabadság Alkotmányának" nevezte. Schmitt 1945-ig, vagyis a háború végéig a náci párt tagja maradt. Jogértélmezéséről és a náci párthoz való viszonyáról itt olvashatnak bővebben. _
Idén dönteni kell a Fidesz kizárásáról
Tusk a Fidesz Néppártból való kizárásának kérdésére azt mondta, Orbán azt hiszi, akinek többsége van, az azt csinál, mit akar. A magyar kormányfő szeretné átalakítani a Néppártot, vagy egy részét a nemzeti-konzervatív, autoriter erők szövetségévé. És jelenleg nem az a helyzet, hogy a politikai családban száz ellenfél jutna Orbánra. A brexit és Trump időszakában élünk, a demokráciáért vívott harc globális. Ezért ébernek kell lennünk"- utalt Tusk a néppárti erőviszonyokra.
Tusk azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a pártcsaládban még az idén újra megpróbálkozzanak a Fidesz kizárásával. Azt nem tudni, mikor kerülhet sor a Néppárt köve"Remek. Jó tudni, hogy még a válság idején is (amikor vannak más dolgok, amik elfoglalnak mindannyiunkat,) a Donald Tuskhoz hasonló Orbánfóbiások továbbra is találnak időt és helyet Magyarország csépelésére. tkező politikai gyűlésére, ahol a tagságról dönthetnek.
"Talán már júniusban, ahogy terveztük, de lehet, hogy csak szeptemberben. Ha lesz ilyen gyűlés, az már a döntés ideje lesz. Addig is meg kell győzni a néppárti kollégákat arról, hogy nem a szabadság és a biztonság között kell választanunk" - tette hozzá Tusk.
A magyarországi felhatalmazási törvény elfogadása után Tusk és Orbán viszonya kifejezetten ellenségessé vált. Tusk egy internetes videóban a vírushoz hasonlította Orbán Viktort, akit több néppárti tagszervezet kizárással fenyegetett. Orbán Viktor néppárti tagszervezetek vezetőinél fúrta Tuskot, majd egy levélben megírta, hogy nincs ideje ilyen vitákra a járvány elleni küzdelem miatt.